);
Green Gastro Guide

CSIZMADIA MÁTÉ

Zero-waste biocsirke gombnyomásra

Csizmadia Mátéval a zöldpszichológia.hu blog szerzőjével beszélgetni mindig óriási élmény, mert nem csak pszichológus, de agrárközgazdász is, így széleskörű tudása és tapasztalata révén sok-sok izgalmas témáról szó esik. Most például körüljárjuk a fogyasztói viselkedést és jelenleg uralkodó normákat, mesél arról, hogy milyen új mezőgazdasági trendek vannak, mi az a biofília elmélet vagy precíziós mezőgazdaság és, hogy miért érvényesül az IKEA-hatás a kiskertünkben.  Szembenézünk a kognitív torzításainkkal, vagy azzal, hogyan hat a morális önengedélyezés vagy a veszteségkerülés a környezettudatos működésünkre. Ha van olyan egyáltalán…

 


Az elmúlt időszakban mindenki “klímaszorongott”,  most meg a vírustól szorong. Így lassan egy folyamatosan pánikoló, frusztrált, tehetetlen embertömeggé válunk. Bár talán most, hogy emberek milliói rájöttek nem várhatják a járvány alatt, hogy az egyéni életüket majd megoldják mások, vélhetően kollektíve rájövünk, hogy a klímaváltozás megoldását sem várhatjuk csak felülről. De mégis hogyan vegyük rá magunkat és a környezetünket, hogy ugyanúgy tegyünk apró lépéseket a bolygó regenerálódása céljából is, mint ahogy most a járvány elleni védekezés okán tettük?

Kertészkedjünk, komposztáljunk? A kertművelés valljuk be csekély megoldásnak tűnik egy globális probléma ellen, de talán mégis az egyik leghatékonyabb módja lehet az egyéni és tudatos cselekvésnek. Ha másért nem is, legalább minimális mértékben mérsékeljük függőségünket az élelmiszeripar néhány szereplőjétől és még úgy érezzük, hogy teszünk is valamit.  Mire lenne szüksége szerinted az egyénnek vagy egy HORECA szektorban működő vállalkozásnak/termelőnek, hogy releváns lépéseket tegyen, olyat ami számít? Tudjuk valahogy ösztönözni ezt a folyamatot? 

Ez tulajdonképpen egy komoly világnézeti kérdés, amiben még a környezetvédők sem egységesek. Van, aki szerint rájönnek az emberek és majd tesznek ellene, de van, aki szerint nem várható el tömegektől ilyen fokú tudatosság, ezért a cégeket kell vegzálni.

Van, aki szerint a kettő egyszerre is mehetne. Magam az utóbbi csoportba tartozom. Sajnos az a tapasztalatom, hogy egy szűk réteg mobilizálható ilyen kérdésekben. Ráadásul azok, akik anyagi helyzete, képzettsége és amúgy az ökológiai lábnyoma is általában meghaladja az átlagot.

Ugyanakkor kevesen vannak a direkten környezetrombolók is. A legtöbb ember beleszületik a környezetszennyezésébe, a gazdasági rendszerbe, az egzisztenciába, ami köré épül és „elvégzi” helyette az élelmiszer és egyéb szükségletei előállítását és a pusztítást is ezzel.

Ennek megváltoztatására kevés esélye van egymagában az egyénnek.  A környezetszennyezés tömegsport. Népszerű mondás, hogy „csak ezt és ezt megcsinálom, mondta hét milliárd ember és a Föld megmenekült”. De hát a történelem folyamán még sosem volt olyan, hogy 7 milliárd ember önszántából pont ugyanúgy csinált volna valamit. 

Jelenleg a járható útnak azt tartom, hogy az aktívan cselekvők felfedik a problémákat és megoldásokat, amivel javítani lehet a helyzeten. Majd elterjesztik, és kiharcolják azokat a változásokat, amelyek a passzív tömeg körül egy környezetbarátabb életmódot alakít ki.

Az, hogy mennyire oldható meg például a komposztálás vagy kertészkedés egy városi lakásban lehetőség és elszántság kérdése. De ahogy utaltam rá garantált, hogy nem fog élni vele mindenki. De mennyi embernek kellene élni vele.? Kiszámolta ezt már valaki? A komposzt egy dolog. Föld is kell. Vetőmag is kell. Szakértelem is kell, különben az előállítás körüli élelmiszer hulladék növekedése elsöpörheti, mondjuk a klímavédelmi előnyöket.

Úgy gondolom, hogy a gazdálkodónak az értékesítés biztonsága a felhasználónak pedig a korrekt, állandó minőség biztosítása a legfontosabb, ha már a HORECA szektort kérdezted. Ebbe a minőségbe ma már vastagon bele kell tartoznia a környezetvédelmi komponenseknek is. 

A csúcsgasztronómia több képviselője panaszkodott már, hogy magából a standard minőséget szállító termelőből is hiány van. Sokan akarnak minél kevesebb ráfordítással minél nagyobbat szakítani és ezért még a marketingtől sem riadnak vissza. A partneri kapcsolatokat nehezíti, hogy ha jó az ár hajlamos mindkét fél felrúgni a megállapodásokat. Azt gondolom, hogy itt is az fog működni mint, amiről fentebb beszéltem. Lesznek úttörők, akiket lehet másolni, akinek a gyakorlatát el lehet terjeszteni, ami aztán fokozatosan fogja feljebb tolni a lécet. Ma még szívószálmentes a kávézó. Holnap már pálmaolajmentes. Holnapután már megújuló energiát használ maga is és a beszállítói is.De azt sem kell elfelejteni, hogy emellett a fogyasztónak egyéb igényei is vannak. A lemondást nagyon nem szereti.

Illetve annak is vannak kritériumai, hogy mitől lesz népszerű egy étterem vagy egy kávézó. Ebbe a kritériumba még csak most épül be a környezettudatosság. De még a fogyasztóéba is csak most. Tehát ha csak üzleti szempontból akar valaki zöldíteni, elképzelhető, hogy hosszútávon csalódni fog. Az étterem tulajdonos vendéget akar. Ha rossz a kaja, rossz helyen van a hely, drága vagy épp recesszió van, akkor egy ponton túl például nem sokat fog dobni a szívószálmentesség. Tovább kell menni. A fogyasztóban pedig olyan attitűdöt kell kialakítani, hogy az ilyen befektetéseket jutalmazza. Nagyon sokrétű munka, amiben ugyanúgy szerepe van egyéb szektoroknak is. Például a népszerű sorozatok közül elvétve se találni olyat, ami nem az eldobhatóságot hangsúlyozza. A szereplők ösztönösen veszegetik a hűtőből a műanyag palackos üdítőket, bazi nagy műanyag kávés poharakkal flangálnak a nagyváros utcáin, és ha szomorúak shoppingolnak vagy utaznak egy kicsit. Ne higgyük, hogy ez nem hat a fogyasztókra. Sőt. Durvább hatása van, mint bármilyen felugró reklámnak. Történetbe ágyazódik. A jólét és a siker történetébe. Az pedig majdnem mind a 7 milliárd ember szeretné. Tehát az ösztönzésben igen nagy szerepe van az uralkodó normának, a történeteknek, amelyek között az életünket éljük. Ezek még csak most formálódnak. Csak remélni tudjuk, hogy a krízisnek nem esnek áldozatul a már elindult kezdeményezések.

Tudom, hogy ez összetett kérdés, de az “iparosodott” mezőgazdaság azért érvel a műtrágya és a növényvédőszerek és génmódosított növények mellett a biogazdálkodás ellenében, mert szerintük utóbbi csak kistermelők és házikertek esetében működik, arra nem alkalmas, hogy a világot élelemmel lássa el. Ez a kijelentés sok kérdést felvet, többek között azt is, hogy a helyben megtermelt (lokális vagy akár bio) élelmiszerek tényleg nem elegendőek-e ahhoz, hogy a környezetet ellássák? Tényleg muszáj ennyit importálnunk? Vagy ha igen, akkor mi lehet a legoptimálisabb, de még fenntartható megoldás? Biztos vannak átmenetek. 

Igen, ez mind gazdaságilag, mind pszichológiailag igen összetett kérdés. Először is ugye tudjuk, hogy a lokális ételek meg nyersanyagok nem egyenlőek a biogazdasággal. Szezonban a legtöbb zöldség-gyümölcs a nagybanin helyi „iparosodott mezőgazdasági termelésből” származik. Míg a feldolgozott bioélelmiszerek jelentős hányada külföldről (pl Ausztriából) származik. 

Tehát szét kell választani, hogy miről beszélünk. Mit értünk iparosodott alatt? Az üzem méretet? Vagy az alkalmazott termesztés technológiát? A kettő nem ugyanaz. 

Egyébként maga a biotermesztés is tulajdonképpen egy technológiát jelöl, mikor bizonyos sztenderdeknek megfelelően alacsonyabb mennyiségben alkalmazok növényvédőszert és termelésnövelő anyagokat. De nem nulla ez sem. Cserébe persze a termés is kisebb lesz. Tehát teljesen logikus, hogyha ugyanakkora népességet akarok ellátni kisebb termésátlaggal, akkor nagyobb területen kell gazdálkodnom. Egy nemrégiben nagy port kavart kutatás azt hozta ki, hogyha Anglia és Wales 100%-ban áttérne a biogazdálkodásra akkor komoly élelmiszer behozatalra szorulna. Ez persze nem azt jelenti, hogy a biogazdálkodás nem járulna hozzá a fenntarthatósági célokhoz. Sőt. Az egyik ok tehát a kisebb termésátlag és a nagyobb terület igény lehet, amiért az iparszerű mezőgazdaság mellett érvelnek. És való igaz önmagában a biogazdálkodás nem oldaná meg az élelmezés problémáját. Gondoljunk csak a „zöld forradalom” előtti időkre. De önmagában még a klímaváltozás problémáját sem. Egyébként erről az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet szakértői is így vélekednek. 

Régi nóta ez már. Egyik oldalról tapasztalható egyfajta cinizmus, hogy „Az a biotermesztő, aki éjszaka permetez!” vagy a kedvencem Kőhalmi Zoltántól „ A középkorban minden bio volt, aztán ha valaki megélte a negyven évet a vásárba mutogatták!”. 

MTI/Komka PéterMásik oldalról meg van egy velünk született pszichológiai vonzalom a természetesség iránt. Erre a jelenségre épít, illetve ebből táplálkozik az Eric From, német pszichológus és Edward. O. Wilson amerikai biológus által bevezetett biofília elmélet is, amely szerint egy ősi ösztön miatt választjuk a természetes környezetet az építettel szemben, ez magyarázza az állatok, növények, a természetes anyagok iránti rajongásunkat, vonzalmunkat.

A jelenséget természetesen számos iparágban kimutatták. Köztük az élelmiszer előállításban is. Érdekes módon a feldolgozás módja váltja ki a pozitív minősítést. 

Ha két beltartalmában teljesen ugyanolyan termékről kérdezünk vásárlókat azt fogják egészségesebbnek, finomabbnak gondolni, amelyről az az információjuk, hogy biogazdálkodásból származik.

Tehát megfordítva a dolgot. Az ipari gazdálkodásból származó termék az ilyen összehasonlításban mindig alulmarad. Ismétlem valódi tulajdonságoktól függetlenül! A gond ott kezdődik, hogy ez a preferencia sokszor a véleménynyilvánításra korlátozódik.  Amikor a fogyasztó a boltok polcaihoz ér vagy fellapozza az akciósújságot, már alig van nyoma. Akkor ez már elfelejtődik és automatikusan nyúl az olcsóbb termékért.

A gyakorlatban persze sokszor előfordul, hogy a klímaváltozás miatti aggodalmakat megelőzik a személyes jóllétre vonatkozó aggodalmak. Család, munkahely, egészség. Ami persze a világ legtermészetesebb dolga. És ha még ehhez hozzávesszük a régi mondást, hogy „A kaján lehet a legtöbbet spórolni!” meg is kapjuk, hogy míg elvben támogatjuk a kisüzemi, vegyszer nélkül szántóvető világot, addig a reális választásaink ezt nem fogják tükrözni.  

De ahogy említettem ez egy összetett kérdés és régóta komoly viták szólnak arról, hogy a melyik a legjobb út a világ táplálásához. A nagyüzemi, ipari mezőgazdaság, amely komoly szerepet játszott az éhínség elleni küzdelemben vagy a kisüzemi, biogazdaságok, amelyek kevésbé káros hatása vitathatatlan. 

Ugyanakkor vannak átmenetek, amelyekről szeretünk megfeledkezni vagy nem is tudunk.  Egyrészt maga a méret nagyság nem feltétlenül környezetromboló. Sőt a nagyobb méret sokszor önmagában járhat együtt például hatékonyabb üzemanyag vagy input anyag felhasználással. De vannak például több száz vagy több ezer hektáros biogazdaságok is. Ráadásul mostanában kezd igazán bevezetődni a precíziós mezőgazdaság, amely a big data segítségével igyekszik egy mérsékeltebb, a növényzet igényeihez és a talaj adottságaihoz jobban igazodó termelést megvalósítani.  De említhetném a dánok által elindított Pig city projektet, amely a sertéshús előállítást kombinálná zöldség termesztéssel és az energiatermeléssel. Az egyik folyamat mellékterméke adná egy másik folyamat input anyagát, csökkentve ezáltal a kibocsátást. De rengeteg egyéb fejlesztés is megvalósult az élelmiszer előállítás területén, amelyek jó része azonban ismeretlen a fogyasztók előtt. Szokás ezt rejtett fenntarthatóságnak is nevezni. Ilyenkor a cégek jól felfogott érdekükben igyekeznek kisebb erőforrás felhasználással élelmiszert előállítani, de nem propagálják. Ismétlem, ezek az új kezdeményezések nyilván nem fogják megállni a biogazdálkodással való összehasonlítást. De nem is ez a céljuk. Egy olyan szektor fenntarthatóság felé való elmozdulását jelzik, amely szektor termékei leginkább táplálják a világot.  

Összefoglalva tehát azt gondolom, hogy ebben a szakmában számos dolog összemosódik vagy az ismeretek hiánya, vagy az üzleti érdekek miatt. Kicsi, nagy, öko, bio, háztáji, konvencionális, hazai, külföldi, stb. A fogyasztó meg csak néz és hallgat a benyomásaira, amit sokszor hiedelmek és/vagy a marketingesek formálnak. Pedig ma már nincs idő a marketing trükkökre! Ki kell dolgozni az előállítás minősítésének egy olyan rendszerét, ami egzakt módon tájékoztat minden termék valós környezeti hatásairól. Továbbá közelíteni kell a két szektor kedvező tulajdonságait egymáshoz. A probléma az, hogy az emberek jó része azzal sincs tisztában, hogy most a krumplinak vagy a rizsnek nagyobb- e az ökológiai lábnyoma. Azt, hogy egy konkrét rizsnek vagy egy konkrét krumplimnak mekkora azzal meg szinte senki.  Ilyen körülmények között nyilván a legegyszerűbb a bio, de nem az egyetlen. Pláne, ha klímavédelmi szempontokat is figyelembe veszünk. Már azzal sokat tehetünk, ha például hazai, szezonális terméket vásárolunk. Ebben példa értékű munkát végez a Felelős Gasztróhős -aminek Ti is tagjai vagytok- akik különböző gyűjtésekkel, ábrákkal és vásárokkal segítik a döntéshozatalt. Véleményem szerint itt kezdődhet a fenntartható élelmiszertermelés és fenntartható fogyasztás. 

Világszinten általános jelenség, hogy a gazdák elhagyják a földeket, mert a talaj kimerült, felélték a termőképességét, talajeróziót okoztak vagy mondjuk lecsapolták a talajvizet. Ezekkel az óriási, kvázi elsivatagosodott földekkel később nem mindig foglalkoznak, nem telepítenek rá erdőt, nem rehabilitálják. Az ilyen területek száma nő, miközben meg egyre több élelmiszerre lenne szükség. A problémát erdőírtással orvosolják, amivel új termőterületeket nyernek. Ugyanakkor ha ezeket a földeket újra termővé lehetne tenni akkor az nagyon sok szén-dioxidot megkötne a légkörből ráadásul az erdők is megmaradnának. Mennyire jellemző ez a negatív“trend” Magyarországra vagy a környező országokra vagy nálunk ez még nem ennyire látványos?  

Sajnos valóban vannak ilyen országok. Gyakori példa Brazília. Pár éve a National Geographic indított egy tematikus cikksorozatot a kérdésben. Ott egyértelműen amellett foglaltak állást, hogy a mezőgazdasági területek őserdők terhére történő növelését meg kell állítani. A már használatban lévő területeken viszont növelni kell a hatékonyságot. Ilyen területnek gondolják egyébként Kelet-Európát. Az erdőirtás és a biodiverzitás csökkenése, azonban egy körülhatárolható probléma, lehetne ellene tenni! A károk és megoldások látványosak, a felelősök felkutathatók és számonkérhetők.  A nemzetek szuverenitása azonban ezt nyilván korlátozza. Láttuk ezt a brazíl elnök példáján is. Itt egyfajta megoldásnak tűnik, ha követelményeket állítunk az ilyen országból származó termékek elé. De akkor meg az üzleti érdekek, illetve az egzisztenciális kérdések lépnek be. És nem csak helyben, hanem akár nálunk is. Könnyen elintézhető kérdésnek tűnik elsőre, de valójában nem az. A lakosságban, az ott élőkben kell, hogy megfogalmazódjon egy igény vagy legalább egy kérdés, hogy „Biztos jó lesz ez így?” „Nincs más mód?”  Ebbe kívülről beleszólni veszélyes. De segíteni azt lehetne. Például a minél hatékonyabb tudástranszfer biztosításával. Az európai mezőgazdaság véleményem szerint ebben komoly felhalmozott tudással rendelkezik.  Szerintem Magyarországon illetve az Európai Unióban egyelőre nem ez a trend a jellemző, itt még vigyáznak a földekre, mivel egy gazdálkodónak sem lehet érdeke, hogy tönkretegye a megélhetését biztosító földterületet. 

Hogy azok a talajok mennyire helyreállíthatóak nem tudom megítélni. Nyílván egyfajta gazdálkodás bárhol folytatható. Még a sivatagban is. Kérdés, hogy megéri-e? Lehet, hogy nagyon pragmatista, amiket mondok, de egy egy ilyen beruházásnak bizonyára komoly költsége van. Azt valakinek be kell fektetnie. Még egyetemista koromban Szűcs Mihály professzorral eltemetett humusz rétegeket kerestünk a Szigetközben. Kérdezgettem tőle, hogy mire jó ez? Akkor mesélt a humuszpusztulásról és, hogy ezeken az árvízzel borított területeken több rétegben fedezhető fel humusz réteg. Tőle tanultam meg, hogy nem mindig az azonnal pénzre váltható kutatásokat kell hajtani. Ami ma még nem kifizetődő, holnap talán az életünket menti meg. Szóval, hogy ezeknek az elhagyott területeknek a használata miért nem történt még meg, magam sem tudom. De ha valóban lehetséges meg fog történni. Legkésőbb akkor, ha muszáj lesz. A kényszer nagyúr. 

Az ember egészségi állapota sok tényezőtől függ: a mentális jóllét mellett többek között az igazi, élő, tápanyagban gazdag ételtől is. A magyar kertgazdálkodás és ételkultúra segítheti azt, hogy lelkileg is egyre jobb állapotba kerüljünk? Tudunk hatni tudatos ételválasztással arra, hogy jobban legyünk, boldogabban, kiegyensúlyozottabban éljünk? Van hatása a HORECA szektor döntéseinek, ajánlatainak ebben? Vagy ez csak illúzió.  

Régóta tudott, hogy a zöld környezet jó hatással van a mentális állapotunkra. Ezt már számos kutatás is alátámasztotta. Összefüggést mutattak ki például a városi zöld felületek és a mentális megbetegedések kisebb aránya között illetve a mentális jólét és a természetben eltöltött idő között. Utóbbi, azon túl, hogy a testmozgásnak alapból van egy nyugtató hatása, még az elme lecsendesítésével is jár.  Ennek hátterében az áll, hogy a természetben az irányítottból szórttá válik a figyelem, amely pont ellentettje a városi vagy digitális környezetben jellemzőnek. De találtak összefüggést a zöld környezet és a barátságosság, önzetlenség és még az agresszió szintje között is. Tehát nem illúzió, összeségében pozitív hatással van a pszichénkre és ugyanez igaz a kertészkedésre is. Ráadásul utóbbi kiegészül még az alkotás örömével is. Érdemes megemlíteni az IKEA hatást, amelynek lényege, hogy, aminek a készítésében részt veszünk, sokkal magasabbra értékeljük. Tehát még ha sikerülne is egy olyan világot alkotni, ahol gombnyomásra jönne a zero waste biocsirke, az emberek akkor is foglalatoskodnának például kertészkedéssel. Az alkotás valamilyen területen mindannyiunkban munkál. Egy rossz társadalomban ez kiélhetetlen, aminek aztán számos pszichés kára van. 

A gasztronómia már fogósabb kérdés. Magyarországon két dologra tuti vevők az emberek: a kajára és a fogyókúrára. A főzős vagy fogyókúrás műsoroknak, könyveknek, közösségi oldalaknak komoly bázisa van. Persze az, hogy elhízásban, káros szenvedélyekben az európai élmezőnybe tartozunk, elég aggasztó.

Ha még a saját egészségünkre is ilyen nehezen tudunk vigyázni, hogyan fogunk a környezetére?

Véleményem szerint a környezetvédelem számos problémája pusztán mentálhigiénés ráfordítással javítható lenne. A stressz-evés, a terápiás vásárlás, a mértéktelen alkoholfogyasztás visszaszorításával, vagy csak egyszerűen a pszichológiai ellátás javításával, hozzáférhetőbbé tételével biztos, hogy számos környezetvédelmi probléma is enyhülne. Nem beszélve arról, hogy a munkavállalók egészségi állapota már önmagában versenyképességi tényező. És nem titok, hogy ebben nem teljesítünk jól. Ahogy említettem a kertészkedés, a kirándulás, a szabadban levés mind pozitívan hat a jólétre. Ha máskor nem is ebben a karanténos időben már mindenki szembesült ezzel. Ugyanakkor az egészséges psziché sok dologtól függ. Többféle boldogság vagy jóllét megközelítés létezik, az azonban elmondható, hogy az önismeretnek, az élet értelmességének és célszerűségének érzése, illetve a flow élményeknek fontos szerepe van a legtöbbjében. Arra is érdemes persze felhívni a figyelmet, hogy a fenti tevékenységek csak egy bizonyos szintig tudnak segíteni. A mentális betegségek súlyosabb formáival mindenképp érdemes szakemberhez fordulni. 

Olvastam egy trópusi többszintes agrárerdészeti megoldásról, aminek az a lényege, hogy a magas fák mellett egy-vagy több szinten mezőgazdasági termelés valósul meg. Nemrég rájöttek, hogy a módszer egyik formáját, – amit erdőkertnek hívnak és a fenntarhatóság csúcsának nevezik- akár a mérsékeltebb éghajlaton is lehet alkalmazni és ha vegyítik a fás vegyestermesztéssel és/vagy sávos műveléssel akkor a fajok sokféleségével nagyban javítani lehet a talajt és növelni annak termőképességet. A naponta felbukkanó újabb és újabb módszerek nekem azt jelzik, hogy sok szakember dolgozik azon, hogy a problémákat megoldja, nemzetközi jó gyakorlatokat a saját környezetére adaptálja. Szerinted mit lehet tenni, hogy egyre többen legyenek motiváltak a “zöld forradalomban” való aktív részvételre és állítsák tehetségüket ennek szolgálatába (is) függetlenül attól, hogy az egyén agrárszakember-e vagy sem? 

Az egyéni motiváció felkeltésének nyilvánvalóan számtalan módja van. A lemez, ami eddig szólt leginkább a szén-dioxid koncentrációt, a hőmérséklet emelkedést, a rémületet és a lemondást harsogta. Értünk el rész-sikereket, de ennél több kell, illetve másabb kell.

Van egy érdekes kognitív torzítás, amit úgy hívnak, hogy veszteségkerülés. Ez azt jelenti, hogy az ember kétszer olyan erősnek érzi a veszteséget, mint az ugyanakkora mértékű nyereség felett érzett örömöt. Tehát mikor a zöld jövőről annyi a mondanivalónk, hogy le kell mondani a steakról, az utazásról, az olcsó ruháról, úgy lesz vele az átlagfogyasztó, hogy jó rendben, de kezdje más! Pláne, hogy azért a magyar jólét messze van a moziban láthatótól. Ezért véleményem szerint a kommunikációs kereteknek a pozitív hatásokra kellene fókuszálnia, mint tiszta levegő, tiszta folyók, tartós fogyasztási cikkek, emberi kapcsolatok stb. A zöldebb jövőnek rengeteg pozitívuma is van, amiről eddig kevesebb történet szólt.

A másik probléma az eddigi kommunikációval, hogy ezek a sulykolt adatok az átlagembernek semmit nem mondanak. De még ha mondanak is, nem tudja a saját életére vonatkoztatni vagy a mindennapi cselekvéseiben elhelyezni. Persze ezt az elképesztő médiazaj is súlyosbítja. Egyik cikkben még hibásak a húsevők, a másikban már nem. Egyik cikkben a biogazdálkodás az egyetlen út, a másikban már tévút. Egyszer még van lebomló műanyag aztán kiderül, hogy még sincs. Csoda, hogy az ember megcsömörlik a rengeteg infótól? Ahhoz, hogy újra motivált legyen, legalább olyan szintű visszajelzéssel kellene rendelkeznie a saját fogyasztásáról, mint a bankszámla egyenlegéről. Bár történnek próbálkozások, ma ettől nagyon messze vagyunk.  

A harmadik tényező, ami a motivációt növelheti az az egyén által észlelt kontroll fokozása. Ez szintén a számokkal van összefüggésben. A klímaszakértők gyakran nyomasztanak velük, de már olyan mértékben, hogy egy klasszikust idézve “Egyik szám a másik”!

Kit érdekel a két fokos átlaghőmérséklet emelkedés? Mit jelent az? Milyen hatással van az én életemre? Betilthatják miatta a marhapörköltet?

Megoldás lehet, ha ezek lefordításra kerülnek az egyén szintjére, a cselekvési lehetőséggel együtt. És nem egy elméleti emberre, hanem a különböző élethelyzetekre. Felesleges nyomasztani valakit a napelemmel, ha a lakóközössége még a házszigetelést is leszavazza. Felesleges a drágább biocucokkal nyomasztani, ha még a számlákat sem tudja valaki befizetni. Fokozni kell az észlelt kontroll érzését olyan lehetőségek vázolásával, amiben az adott egyén valóban tenni tud. 

Agrárszakemberekre adaptálva az elmondottakat az egyik legfontosabb, hogy lásson perspektívát és megélhetést az agráriumban dolgozó vagy abba belevágni szándékozó. A járvány világossá tette, hogy élelmiszerre mindig szükség lesz. A klímaváltozás pedig azt, hogy fenntartható élelmiszerre is. Ugyanakkor nem lehet elhallgatni, hogy a szakmák közül a legkevésbé az agráriumban élhető át például az észlelt kontroll. Már csak abból adódóan is, hogy a piac változásai mellett erős kitettsége van az időjárás változásainak is.  Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban négy megkérdezett farmerből hármat érint az opioidválság. 

Milyen a környezetkímélő gazdálkodás és mi kell hozzá, hogy egyre elterjedtebb legyen? Széleskörű oktatás, a mezőgazdasági munka újra menővé tétele, fájdalmas krízisek/válságok, pénzügyi támogatások, új zöld szabályozások, vagy csak egyszerűen döntés és hozzáállás kérdése az egész?

Fontos tisztázni, hogy a gazdálkodás minden esetben a környezetbe, a természetbe való beavatkozással jár. Magának a gazdálkodásnak a lényege, hogy csökkentem a biodiverzitást. Azt akarom, hogy egy bizonyos területen csak egyféle növény nőjön. Azt akarom learatni. Persze vannak módszerek, ahol ezen igyekeznek enyhíteni és mindenféle praktikákkal úgy növelik a biodiverzitást, hogy még, azért hozam is legyen. Ennek persze sokszor a kisebb termésátlag az ára.

De azt látni kell, hogy nem egy módszer van és nem minden területen lehet vagy érdemes egy adott módszert alkalmazni. Egy olyan termelésszerkezete van szükség, amely a teljes bolygó regenerálódó képességét figyelembe veszi. A nagyon szennyezőeket segíteni, hogy kevésbé azok legyenek. A kíméletesebbeket pedig, hogy rentábilisak és elterjedtebbek legyenek. A tényezők közül, amiket felsoroltál mindre szükség van! És hát az a helyzet, hogy sokszor ez mind meg is van. 

A nem cselekvés nagyon gyakran a világnézeti kérdésekből és nem információs hiányból adódik. Alapvető probléma, hogy ma a világon (egy két országtól eltekintve), gazdagnak éri meg lenni a legjobban. Már csak anyagi szempontból is Woody Allan után szabadon. Aki vagyonos annak lesz jobb egészségügyi ellátás, jobb élelmiszer, jobb oktatás, nagyobb mobilitás, társadalmi megbecsültség a sor egészen sokáig folytatható. Aki teheti, elsősorban erre hajt. Lehet, hogy aggódik, de hát ez van! Dolgozni kell, pénzt kell hazaadni a családnak. Tehát amíg ez így van mindenki vagyont akar, növekedni akar és beszáll ebbe a mókuskerékbe. Ez a mezőgazdaságban is így van. Ha valaki elhatározta, hogy ebből szeretne élni, az komoly elhatározás. Nehéz szakma. Nagy odaadást igényel.

Ahogy az Óvári egyetemen énekeltük: A gazdásznak soha nincsen vasárnap!

Tehát, ha valaki belevág a legkevesebb, hogy pénzt akar belőle csinálni. Azt fogja termelni, amire kereslet van és, ahogy már az elején beszéltük sokan úgy vannak vele, hogy a kaján lehet a legtöbbet spórolni. Tehát a kereslet az olcsó élelmiszer iránt van. Elég megnézni a különböző üzletláncok akciózásait. A környezetkímélő gazdálkodásnak nagyon sok kritériumot kell teljesítenie. Az egyik, hogy megfizethetőnek kell lennie, mert ha nem azt veszi a tömeg, akkor nem lehet globális szinten érdemi javulást elérni. Marad egy réteg kiváltsága a környezetvédelem. Ezzel egyidejűleg persze teljesíteni kell a jól ismert környezetvédelmi kritériumokat is, mint erőforrás hatékonyság, alacsony káros anyag kibocsátás, különböző irányelvek betartása stb. Ezekben egyébként az európai mezőgazdaság nem teljesít rosszul. És nem győzőm hangsúlyozni, hogy ami még fontosabb lenne a fogyasztói igény kialakítása az ilyen termékek iránt. A gazdálkodók ritkán a saját pénztárcájuk ellenségei. Azt fogják termelni, amire kereslet van. 

A nem megfelelően működő hulladékgyűjtési és hulladékkezelési megoldások miatt sokan nehezen barátkozunk meg pl. a – kukoricából készült bioműanyaggal- a  PLA-val is, bár elfogadjuk, hogy vannak speciális helyzetek, mikor ez lehet az optimális vagy legalábbis kompromisszos megoldás. Lassan 2 éve kommunikáljuk, hogy attól még, hogy a PLA fagyiskanalat vagy szívószálat eldobod a buszmegállóban vagy bedobod a kommunális kukába ne legyen benned a nyugalom érzése, hogy ez majd sitty-sutty lebomlik. Néha azt érzem, hogy áthidalhatatlan szakadék van aközött, ami a “valóság” és aközött, amivel az emberek nyugtatgatják magukat és enyhítik a bűntudatukat. Miért nem nézünk utána dolgoknak? Miért nem gondolkozunk? Mi kell ahhoz, hogy ezek az információk átmenjenek és tudatos döntéseket hozzunk? Hogy van ez az egész problématudat, problémakezelés egyéni és társadalmi szinten? 

A kérdés a már említett zöld zajjal és kognitív torzításainkkal van összefüggésben. Olyan mértékű az információs kavalkád egyébként is és a környezetvédelemben is, hogy a fogyasztónak se energiája, se kedve még az után is kutatgatni, hogy tényleg úgy van- e, ahogy a csomagoláson állítják. Illetve hát dörzsölt ez a marketing világ. Sokszor elég ma már sugallni vagy érzéseket kelteni is. Az egyik legnagyobb veszélyt egyébként ez jelenti a mostanában felerősödött zöld hullámra. Van egy növekvő igény ezekre a termékekre vagy egy erősödő ellenszenv azok iránt, amely szennyezőek. A jelenség mögött számos pszichológiai jelenség húzódik meg. Az egyik a kognitív disszonancia. Halljuk, látjuk, hogy a civilizációnk milyen pusztító hatással van a környezetre. Aggódunk miatta, ugyanakkor tudjuk, hogy az életmódunk ennek az egyik okozója. Hogy ezt a disszonanciát feloldjuk, vásárolunk zöld terméket vagy lebomló műanyagot. Ezzel persze semmi gond nincs, de a disszonancia feloldása mellett további pszichológiai jelenségek is kísérik a kérdést. 

Például a morális önengedélyezés, ami azt jelenti, hogy ha tettünk egy jó cselekedetet, engedélyezünk magunknak egy rosszat is.

Marketing kutatások igazolták, hogy azok, akiknek szelektív kuka állt rendelkezésükre, majd háromszor annyi papírt használtak el, mint akiknek nem volt lehetőségük szelektív gyűjtésre. Más kutatások szerint pedig azok, akik energia hatékony izzókat használtak hosszabb ideig égették a villanyt, sőt a „zöldített” otthonok számlája sokszor egy jottányit sem csökken pont az önengedélyezés miatt.  A legrémisztőbb azonban az a torontoi kutatás volt, amely kihozta, hogy a zöld termékek vásárlói több csalást engedélyeztek maguknak egy kísérleti játékban, mint a konvencionális termékek vásárlói. Az emberek morális bankszámlát vezetnek magukban, és ha az egyik területen megvolt a jó cselekedet, a másik területen engedélyezik maguknak az elhajlást. Tehát amellett, hogy korlátozott a figyelmi kapacitásunk, szívesen engedünk az önigazolás csábításának is. Illetve a döntéshozatalunkra is jellemző, hogy nem tudunk mindent döntési alternatívát megvizsgálni és megelégszünk egy hellyel-közel kielégítő alternatívával. Ilyen körülmények között igencsak ki vagyunk szolgáltatva a profitorientált vállalkozásoknak. Működjenek azok bárhol. Ez alól csak az igazán tudatosan élők kivételek, de ahogy említettem ők kevesen vannak. Ezért érvelek egyre többször amellett, hogy a fogyasztók tömegei körül kiépült rendszerek zöldre hangolását kell elvégezni. Más kiutat egyelőre nem látok. 

Azért, hogy ne növeljük tovább az információs zajt, próbáljuk most rövid, egyszerű tippekre lefordítani, hogy mit is csináljunk!?  Máté, Neked mi lenne 3 javaslatod a green gastro guide-ba? 

Ha össze kellene foglalnom azt mondanám, hogy aki környezetvédelembe fog, csatlakozzon először egy csoporthoz.

A környezetvédelem olyan komplex kérdés, hogy az egyéni döntéshozatal bizonyára nem lesz kielégítő, ugyanakkor minden témában formálódnak a közösségek, ahol rengeteg tippre, ismeretre lehet szert tenni.

Nem egyedül kell utánanéznem dolgoknak, ami jelentős terhet vesz le az ember válláról. Ugyanakkor az is kiderül, hogy nem vagyok egyedül a gondolkodásmódommal. 

A második, hogy ha valaki meghatározta, hogy min akar változtatni, határozza meg a szintet is, ahová el akar jutni az indikátorokkal együtt. A klímaváltozás egyik nagy problémája, hogy nehezebben érzékelhető. Muszáj ezért legalább a cselekedeteink hatását láthatóvá tenni. Kidolgozni az egyéni visszacsatolásunk rendszerét. Itt is a legtisztább buli a zero waste. De nyilván rengeteg átmenet is létezik. Legalább lássam, hogy tényleg efelé mozgok vagy csupán kognitív torzításaim áldozata vagyok.

Harmadik javaslatom, hogy ha valaki már zöldít, kezdje el terjeszteni! A magányos pózolás a zöld cuccainkkal ma már biztosan kevés. Nem másnál kell zöldebbnek lenned. El kell érni, hogy minél többen legyenek azok. Az is elég, ha a másik helyett elvégzed az odafigyelés és a tudatosság fáradtságos munkáját, de az még jobb, ha a másik tudatosságát is növeled. Társaságban még a világvége is elviselhetőbb. 

 

 

Interjú: Buza Kriszta

Fotók: Csizmadia Máté, Shutterstock, Agrárium7, MTI/Komka Péter

 

0

Vélemény, hozzászólás?